A félmaraton előtti utolsó felkészítő versenyem a Generali Night Run volt Budapesten. A távom 9 kilis lett végül, aminek annyira nem örültem, mert eredetileg azt hiszem 14-re tervezték, ami sokkal jobban passzolt volna a céljaimhoz. De még így is több érv szólt mellette, mint ellene:

• Egyrészt nincs 40 fok éjszaka
• Másrészt biztos nagyon szép Budapest kivilágítva
• Harmadrészt megtapasztalni, hogy milyen egy pesti tömegeseményen futni
• Negyedrészt belepasszolt a futónaptáramba az időpont
• És ötödrészt, kellett egy verseny, ahol megfutom a félmaratoni tempóm első felét, ami alapján tudok majd még kalkulálni (Itt egy 10 feletti táv ugye jobb lett volna)

Amit fontos tudni, hogy azon a hétvégén került megrendezésre Szilvásváradon a Díjugrató Championátus, ami nekem az év legfontosabb lovas megmérettetése, így miután szombaton leversenyeztem a két lóval, gyorsan elláttam őket, Imiéket megkértem, hogy adják be majd nekik a vacsorájukat, én pedig elindultam Budapest felé a futóversenyre.

Amikor azt gondoltam, hogy beleillik a naptáramba, valószínűleg nem voltam magamnál. Az egy dolog, hogy arra a hétvégére pont egy ilyen rövidebb táv volt kiadva feladatnak, és Szilvásvárad nem az ország túloldalán van Budapesthez képest, de minden más szempontból eszement gondolat volt. A pénteki nap iszonyat stresszben telt, kapkodva csomagoltam, a lószállításnál éveket öregedtem, a helyszínre késve értem, az állatorvosira körülbelül utolsóként estem be és még azt sem tudtam hol fogok aznap aludni. Természetesen szombaton is hajnalban keltünk, és habár nem vagyok egy izgulós típus, de magamhoz képest több energiát kivett belőlem most ez a verseny, mint megszoktam. Az egész napi kapkodás mellett enni sem nagyon volt időm, és így indultam el pestre futni.

Azt hittem, hogy innen azért már minden sínen lesz, mert előre megterveztem a parkolást és a tömegközlekedést, de a metrón ülve jutott eszembe, hogy halvány lila gőzöm sincs, hogy mi az a Várkert Bazár. Egy épület, vagy talán tényleg egy bazársor? Így megszólítottam egy futócuccba öltözött lányt, hogy tarthatok-e vele, aki nagyon aranyosan igent mondott, és utána elkísért egészen a versenyközpontig, amivel mellesleg az életem mentette meg, mert a nagy tömeg miatt az utolsó pillanatba estem be így is átvenni a rajtcsomagom, és egyedül biztos nem találtam volna oda időben. Minden esetre rajtcsomag megvolt, gyorsan átöltöztem, és be is állhattunk a rajtzónába.

A tervem szerint 6:20 körüli átlagtempót szerettem volna futni, így beálltam a 6 perces zóna mértani közepébe, ami óriási hiba volt. Iszonyat lassan indult meg a mezőny, gyakorlatilag gyalogolva haladtunk át a startkapun, és utána sem volt sokkal jobb a helyzet. A rakpart rettentő szűk volt ennyi embernek, nem lehetett előzni, és még a második kilinél is 7:30 körüli időket láttam az órámon. Majd szétvetett az ideg hogy nem lehet haladni, nem értem, hogy a 7 percen felüliek minek állnak a 6-os zónába, de mint kiderült, ez így szokás. Mindenki legalább egy zónával előrébb áll, mint amilyen tempóban fog futni. Szuper.

A harmadik kilinél kicsit szétszakadt a mezőny, mondom itt az én időm, megpróbálok javítani kicsit az átlagomon. Ami nettó baromság, mert azért jöttem, hogy megnézzem, hogy egyenletes 6:20-as tempó mellett mennyi marad még bennem, de idegesen hülye döntéseket hoz az ember. De az útvonal döntött helyettem, mert rögtön fel is kanyarodtunk egy emelkedőre. Emlékeztem, hogy mondták többen, hogy lesz majd egy kis emelkedő a pályán, így azt gondoltam, hogy felfutunk ezen az utcán, utána visszaereszkedünk majd a rakpartra. De jött egy kanyar, és az út tovább emelkedett. Mondom mi a fene, ennek már a fel sem tréfa. Itt már eszméletlen szomjas voltam, mert nem volt lehetőségem inni a rajt előtt, és alig vártam a frissítőpontot. Mikor a második kanyar után is tovább emelkedett az út, világossá vált számomra, hogy amikor azt olvastam, hogy az útvonal felfut a várba, azt nem képletesen értették. Alföldi gyerekként az agyam nem tudta értelmezni azt a kifejezést, hogy "felfut a várba". Egy várba nem lehet felfutni. Max csak gyalogolni. Meg a vár egy nagy kiterjedésű valami, amibe a hegyoldal, meg a környékbeli kis utcák is beletartoznak, és nem feltétlenül a Budai vár főterét kell érteni alatta. Pedig azt értették.

Itt volt az a pont, amikor teljes mértékig elengedtem, hogy bárminemű célidőt hajszoljak, csak simán túl akartam élni a versenyt. Reménykedtem, hogy az első frissítőpont majd valahol az emelkedő közepénél lesz, de nem volt. És fent a várban sem. És még utána sem. Bőven a vár után, már a lejtő közepénél volt a frissítés, ahol megittam két pohár isot és egy pohár vizet, hogy ne haljak szomjan. Gondolhatjátok mennyire voltam akkor már szomjas. De a lökdösődő tömeg alapján nem csak nekem voltak ilyen jellegű problémáim, nem is értem, hogy a szervezők miért ilyen sokára rakták a frissítőpontot.

És akkor jött a lejtő. Soha egy métert sem futottam még lejtőn. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lassabb átlagot futottam azon a részen, mint síkon. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a lejtő szétveri az amúgy is fájó sípcsontomat, így óvatosan haladtam, aminek következtében vagy 200-an megelőztek, többek között egy szemmel láthatóan bicegő, és erős fájdalmakkal küzdő futó. Azt hiszen ennél mélyebben már nem is lehettem volna lelkileg. Még átszenvedtem magam az alagúton és a lánchídon, ami a verseny csúcspontjának számított volna, de már nem igazán tudtam értékelni. Beszenvedtem magam a célba, elmarkoltam az érmem és durcásan eltrappoltam visszaszerezni a ruhatárból a cuccaim. Ezren voltak mindenhol, lépni sem lehetett, pokolba kívántam ezt az egész nyavalyát, csak haza akartam érni. Illetve Szilvásváradra hogy pontos legyek. Kicsit jobb kedvre derített, hogy 6:30-as átlagot mutatott az órám, mikor sorban állás közben lecsekkoltam. Nem tudom ez hogy lehet, egyszerűen érthetetlen, habár az is igaz, hogy eléggé kifutottam magam. Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy valaha az életben szintes versenyre fogok menni, de azért büszke vagyok magamra, hogy nem gyalogoltam bele az emelkedőbe. Összesítésben az 1222. helyen végeztem :D. Azt hiszem lesz még hova fejlődni.

Fél háromkor bújtam ágyba, ami a hét órás kelés mellett nem túl optimális, főleg, ha 10-kor már versenyzik az ember. Ennek ellenére a vasárnapi elődöntő sikerült a hétvégén a legjobban, mindkét lóval lenulláztam, és Fuegoval még egy 8. helyet is sikerült elcsípni. Lehet azért történt, mert nem volt erőm túlgondolni a pályát, csak mentem előre mint egy zombi. 

A hétvége tanulságai közé tartozik, hogy soha többet nem akarom átélni a kiszáradás élményét, így fokozottan fogok figyelni a folyadékbevitelre a verseny előtt és közben is. Jobban felkészülök a versenyek előtt, megnézem az útvonalrajzot, a frissítések helyét, és ha van rá lehetőség, akkor előző nap ki is megyek szétnézni és előre átvenni a rajtcsomagom. Lehetőség szerint beöltözve érkezek a helyszínre, hogy ne kellejen ezzel sem foglalkoznom. A félmaratonon biztos, hogy nem a saját zónámból fogok indulni, köszönhetően a többségnek. Legközelebb nem fogok lovas versenyt összeszervezni futóversennyel, mert egy is pont elég egyszerre. Illetve részletesebb versenytaktika kell, egy célidő kevés infó verseny közben, és legalább A, B és C forgatókönyvvel kell készülni, ha nem akarok rögtönözni. Mert a rögtönzés nem jó dolog.