Most volt egy éve, hogy a lovam ráugrott a lábamra, ami kis híján maradandó következményekkel járt. Az őrangyalomnak köszönhetően az esetet végül szerencsésen megúsztam, hiszen tudok futni, úszni, lovagolni, és egy kis esztétikai hibán kívül tökéletesen működnek a lábujjaim is. Viszont ez az ügy mégis hatással volt az életemre, hiszen a mankós időszakban volt időm gondolkodni és átértékelni a dolgok fontossági sorrendjét. Aki ismer, az tudja, hogy korábban a lovaglás volt a mindenem. Egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy ne lovagoljak és képes voltam azon gondolkodni, hogyan tudnék szilánkos lábujjakkal mégis felülni valahogy, mert versenyem lett volna azon a hétvégén. Teljesen depresszióssá tett, hogy nem indulhatok, mintha összedőlne a világ egy kihagyott verseny miatt. De nem dőlt össze. Sőt, rájöttem közben, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is az életben. Annyi mindent elhanyagoltam, és olyan sok mindenről lemondtam a lovaglás miatt, hogy megszámolni sem tudom. Például arról, hogy odafigyeljek az egészségemre (évek óta halogatok egy fogműtétet) vagy hogy kipipáljak dolgokat a bakancslistámról (nem volt időm belekezdeni új hobbikba) vagy úgy általánosságban, hogy élvezzem az életet (három éve nem voltam nyaralni).

Viszont ez a fordulat rádöbbentett, hogy azért lovagolok, mert szeretek, nem pedig azért mert muszáj. Az egyedüli ember, aki elvárja, hogy mindig minden sikerüljön, az én magam vagyok. Ennek köszönhetően immár teljes lelki nyugalommal vettem tudomásul, hogy nem úgy sikerült a fedeles döntő, vagy hogy a champin összesen 3 nyomorult pontot tudtam csak összeszedni, mégis boldogan mentem haza. Emellett elkezdtem futni, egészségesen étkezni, manikűröshöz járni, szép ruhákat venni és jól érezni magam a bőrömben. A boldogságom már nem a versenyeredményeimtől függ, és azt hiszem ez így van rendjén.

Sokan észrevették ezt a változást, mert gyakran kérdezik tőlem, hogy oké hogy futsz, na de mi van a lovakkal? Sőt olyan pletykát is hallottam, hogy eladom mindenem és abbahagyom az egészet. Megnyugtatok mindenkit, hogy erről szó sincs, pontosan ugyanannyit lovagolok és versenyzek mint eddig, csupán jelenleg nem ez a legfontosabb. Meglepő módon ez még jó hatással is volt a teljesítményemre, mióta lazábban veszem a dolgokat, még jobban is sikerülnek a versenyek.

Ráadásul a három évig elhúzódó lókeresés is lezárult, hiszen megtaláltam azt a lovat, aki reményeim szerint el tud majd juttatni a következő lépcsőfokra. Vicces, hogy amikor már lemondtam az egészről, akkor kopogtattott be az ajtón a szerencse.

Persze nincs új év új célok nélkül, így a szokásos versenyek be vannak írva a naptáramba, de idén kivételesen nem csak lovas terveim vannak :)

Fotók. Radócz Anna