A koronavírus járvány jól betett minden sportolónak, a versenyek sorsa még mindig bizonytalan. Egy augusztusi futóverseny azzal reklámozza magát, hogy ők lesznek az elsők, viszont az UTT ragaszkodik a július eleji időpontjához. Bárhogy is lesz, mindkettő baromi messze van még, így ráérősen tudunk alapozni a felszabadult hónapok alatt. Idáig a kilométerszám óvatos növelésén dolgozunk, viszont most eljött az idő, hogy felmérjük a jelenlegi állapotomat.

Nem sok dolog tud kibillenteni a lelki egyensúlyomból, például versenyek előtt, vagy vizsgák előtt sem szoktam izgulni, de amikor megláttam a cooper szót a naptáramban valami mégis összerándult a gyomromban. Rögtön előtörtek a gyerekkori emlékek, amikor rosszullétig futattak minket a suliban. Igazából szerettem futni, volt időszak, amikor eljártam kocogni is, de a felmérőket mindig gyűlöltem. A cooper teszt még sprint számnak számít a szememben, viszont a 12 perc túl sok idő ahhoz, hogy az elsavasodott lábaidat akaraterőből cipeld tovább. Minden esetre én mindig megpróbáltam a maximumot kihozni magamból, nem pedig csak behazudni egy számot mint sokan az évfolyamból, így tudtam előre hogy ez fájni fog. A gimiben ha jól emlékszem 2 kili körül jött össze, most reméltem, hogy ennél azért jobbat fogok futni, de hogy mennyivel, arról fogalmam sem volt, hiszen idén még nem futottam 6 perces tempó alatt.

Aki kicsit is ért a futáshoz, most valószínűleg felcsúszik a szemöldöke, mert a 6 perces tempó nagyon lassú, főleg, hogy profi edzővel készülök és idén lassan már 500 kili lesz a lábaimban. Viszont pont ez a lényeg, hogy a nem létező alapjaimat próbáljuk rendbe tenni, és ehhez sok lassú futásra van szükség. Nekem 6:00 körül van a résztáv, 6:20 a tempó, 6:50 a hosszú és 7-7:20 a recovery. Sokat gondolok arra, hogy miért ne fussak állandóan 6 perces tempóban, ha a cél ezt az utazósebességet elérni. De ilyenkor mindig lerugdosom a kisördögöt a vállamról, mert a dolog sajnos nem ilyen egyszerű. Egyrészt nagyon magas fordulatszámon dolgozik a szívem, amivel kapcsolatban az orvosok kicsit megnyugtattak, de félek, ha állandóan 180-190-es pulzuson kellene pörögnie, az káros lenne az egészségemre. Másrészt a lábam baromi kényes, és sikerült kikísérletezni, hogy a tempó jobban kikészíti mint a táv, így nagyon csínján kell bánni a gyors edzésekkel. Olvastam egy eszméletlen jó cikket témáról, ami szemléletesen elmagyarázza miért is kell alulról építkezni, a megfelelő részt meg is osztom veletek:

A tejsavküszöb részben genetikailag meghatározott, ám jelentős mértékben fejleszthető. A legfontosabb, hogy jó aerob állóképességgel rendelkezzünk, hiszen így máris jobb helyzetből indulunk. Képzeljük el úgy mint egy létrát. Bármelyik fokon is állunk, csak két fok van a tejsavküszöbig. Ha csak a hatodik fokon állsz, nincs az a tempóedzés ami a nyolcadik foknál tovább juttatna, miközben egy jól elvégzett téli alapozással, rögtön a nyolcadik fokról indulhatnál tavasszal, még mielőtt a tempóedzéseket elkezdenéd. A gyorsító edzések hatékonysága sokkal korlátozottabb, mint az aerob zónás edzéseké. Csak egy bizonyos mértékben vagyunk képesek gyorsulni és ha elértük a csúcsot, csak úgy juthatunk tovább ha visszalépünk az alapozó szakaszra. Épp ezért ajánlatos egyszerre csak 2 hónapos gyorsító edzésmunkát végezni, majd pár hónapig szintentartó edzések mellett versenyezni.

De térjünk vissza a Cooper tesztre. Az én korosztályomban a nagyon jó eredményhez minimum 2200 métert kell futni, ami 5:30-on belüli kilométereket jelent. Gondoltam megpróbálom belőni ezt a szintet aztán majd meglátjuk. Egyébként a teljes táblázatot és egyéb tudnivalókat a tesztről ezen a linken találtok.

A teszt valahogy hamarabb eltelt mint az emlékeimben, de még így sem volt kellemes. 2240 métert sikerült elérni, ami 5:21-es átlagot jelent, ezzel éppen teljesítve az elvárt követelményt. A táblázatból látszik, hogy az első kilim volt a leggyorsabb, sajnos a második kili vége felé volt egy kisebb holtpont, de a végére megint össze tudtam szedni magam, és majdnem hasonló tempót futni mint az elején. Őszintén eléggé csalódott vagyok, mert az eredmény sem igazán fényes, de ami jobban zavar az a tempó ingadozás. Általában elég jól be tudom lőni, hogy mit bírok, és tartani magam hozzá végig. Most ez nem sikerült, ráadásul előkerestem a decemberi tesztfutásom, ami igaz csak 9 perces volt, de fényévekkel jobban sikerült. Ott az első kilit 5:13-as tempón tudtam kezdeni, és még onnan gyorsulni, anélkül hogy meghaltam volna a végén. Sajnos ez azt jelenti, hogy lassabb mint decemberben. 

De gondoljuk át mik lehetnek ennek az okai. Novemberben hosszú pihenő után kezdtem újra futni, teljesen regenerálódva, viszont óvatosan emelve a távokat. Az edzéseim felépítése hasonló volt a mostanihoz, viszont sokkal rövidebbeket futottam mint mostanában és emiatt gyorsabb tempón is. Jártam még mellette úszni és konditerembe is, így egy egész jó izomzattal rendelkeztem decemberre és könnyebb is voltam 2 kilóval.

Most viszont egy alapozáson vagyok túl, ahol kitolódtak a távolságok. A recovery futások a korábbi 20-30 perc helyett már akár egy órásak is lehetnek, ami korábban a hosszú volt. A hosszú futás minimum másfél óra, de a tempó futás és a résztávok hosszai is megnőttek. Ez lassabb tempóval és nagyobb mértékű fáradtsággal jár, így hiába volt múlt héten lazább hetem, mégis úgy érzem magam mint egy lajhár. Alig akar megindulni a lábam, viszont álmomból felkeltve is le tudom futni a félmaratont. Sajnos az állóképesség és a tempó fejlesztése nem megy együtt, de legalább az alapok már lassan megvannak. Ez a futás arra volt jó, hogy tudjam honnan indulok, most hogy a heti kilométerszám megtartása mellett elkezdünk egy fokozattal fentebb kapcsolni. Nagyon kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből, és remélem hogy a türelmes munka meghozza a végén a gyümölcsét.