Éppen a ciprusi tengerparton kellene napoznom, kezemben egy koktéllal ünnepelve a jól sikerült félmaratonom, ehelyett itt vagyok Debrecenben és a szokásos módon telik a vasárnap: Nagymosás, futás, lovaglás, családi kaja, kis munka és esti chill. A koronavírus miatt törölték a Ciprus Maratont, a Díjugrató Fedeles Döntőt és a Vivicittát, amik nekem az év első felének legfontosabb sporteseményei lettek volna. Megszámlálhatatlanul sok munka, pénz és áldozat veszett kárba, de nem vagyok csalódott, hiszen a biztonság az első. Nem is magam miatt, hanem a családomért. Viszont bele se merek gondolni, hogy mit hoz a jövő, milyen következményekkel kell szembesülnünk, amik megváltoztatják a mindennapi éltünket.

Nem csak a gazdaságot és a turizmust fogja megviselni a koronavírus, hanem a sportra is súlyos csapást fog mérni ez a járvány. Több hónapra előre lemondtak minden sporteseményt világszinten, és a Tokiói Olimpia megredezése is veszélybe került. Nem lennék most a hivatásos sportolók helyében, akik az egész életüket arra az egy napra tették fel. Azon a szinten már egy hét csúszás is számít, nemhogy több hónap vagy akár az egy éves halasztás. Nekik nincs második esély, az egész karrierjük múlik azon az egy versenyen. Még nekem, hobbi sportolónak is igencsak megbolygatta az életét a járvány. Azt hittem 2020 elején, hogy ez az én évem lesz, és minden korábbi álmom meg fogom tudni valósítani. Több fogadalmat is tettem, amik a sporttal kapcsolatosak, de nagyrészüket már most kidobhatom a kukába. Nézzük a listát, hogy mikről kell idén lemondanom:

2020 kilit futni 2020-ban ---> A januári sérülésem és a várható kijárási tilalom következtében ---> kuka

12 hónap, 12 félmaraton ---> Március, áprilisban nem lesznek versenyek ---> kuka

Átúszni a Balatont ---> Bezárták az uszodákat beláthatatlan időre, így a felkészülés lehetetlen ---> kuka

A Díjugrató Fedeles Bajnokságban döntőt lovagolni ---> Valószínűleg nem lesz megtartva ---> kuka

Teljesíteni a félmaraton mániát  ---> Vivicitta elmarad ---> kuka

És nézzük mi maradt, amin még tudok dolgozni:

Félmaraton 2 órán belül ---> Ezt tavaszra terveztem, de versenyek hiányában őszre kell napolni (ha meg tudom tartani a formám)

Díjugrató OB-t ugrani ---> Erre még van esély

Elérni a versenysúlyom őszre ---> A karantén, száraztészta kombó valószínűleg hátráltatni fog a dologban, de nyáron még összeszedhetem magam

Elindulni egy külföldi futóversenyen ---> Jelen pillanatban ijesztően hangzik, de nem tudjuk mit hoz az ősz

Növelni a hajlékonyságom, megérinteni tenyérrel a földet ---> Na ez egy tökéletes karanténos program

Venni egy biciklit, és azzal közlekedni a városban ---> Per pillanat ez izgat a legkevésbé, majd visszatérek rá, ha minden a régi kerékvágásban lesz

És mi az ami aggaszt? Egyértelműen a várható kijárási tilalom. Egyrészt a lovak miatt, mert ha lezárják a várost, nem fogok tudni hozzájuk kijárni. Ami egyet jelent azzal, hogy egész nap bent fognak állni a boxban, ami nem élet egy lónak. Másrészt, ha nem mehetek hónapokig futni, akkor meg fogok bolondulni itthon. A szervezetem már hozzá van szokva az extra mennyiségű sporthoz, és egy itthoni erősítés nem tud pótolni heti 5-6 óra futóedzést. Lehet be kellene szereznem egy futópadot, de nem tudom hova tudnám rakni. De a legjobban a szüleim és a nagyszüleim egészsége miatt izgulok. Én is racionális gondolkodású ember vagyok, a járvány statisztikai adatai nem indokolják a pánikot, hiszen csak 3% körüli a halálozási arány. De mi van akkor, ha a rokonaink vagy a barátaink esnek abba a 3%-ba? Remélem minél kevesebb embernek kell ezzel szembesülnie, és részvétem minden olyan családnak, akik a vírus miatt veszítik el szeretteiket. A legjobb amit tehetünk, ha követjük az előírásokat és várunk. Vigyázzatok magatokra!